Vonallá vált lélek – Szalay Lajos rajzai.
Széphárom Közösségi Tér, 2015.X.21–X.27.
László Melinda
A Jászi Galéria által a
Széphárom Közösségi Térben megrendezett Szalay-kiállítás a művész életének és
munkásságának Argentínában töltött periódusában (1948-60) készült, a hazai
közönség számára eddig ismeretlen rajzi anyagot öleli fel. A kiállításhoz
kapcsolódva egy szép katalógus is született a kurátor, Szeifert Judit bevezető
tanulmányával.
Szalay Lajos művészete a
temperamentum- és gondolkodásmódbeli különbség ellenére nagy hatást gyakorolt
az argentin grafikára. Több önálló kiállítása is volt ez időben, albumai
jelentek meg, miközben Buenos Airesben tanított is, s lelkiismeretes pedagógiai
tevékenysége, mesterségbeli tudása és műveltsége sok növendéket vonzott maga
köré, olyanokat mint Carlos Alonso, Martinez Howard, Benítez. A magyarországi
történések, viszonyok miatt nem tért haza, de az aktuális eseményekre való
nyílt és érzékeny művészi reagálása miatt el kényszerült hagyni Argentínát, s
az Egyesült Államokba utazott. Szabad, új utakat nyitó rajzi stílusának itthon
is számos követője lett, ám az igazság az, hogy sokszor ez csak formai átvételt
jelent, stiláris hatást.
A „latin vér” látszólagos
könnyedsége és vidámsága mögött is ott lapul az embert szorongató kétely,
félelem és a magárahagyatottság érzése. Az alapérzelmek és -konfliktusok ősidők
óta változatlanul jelenlevők. Szalay, mint vallotta, nem akart mindenáron
modern lenni, jól akart rajzolni. Hogy mit jelent jól rajzolni? Nem annyira a
„külső héj” tökéletességét, mint sokkal inkább a „belső szerkezet” feltárását,
mely sajátos törvényszerűségek szerint működik. Szalay konvencióktól mentes
figurativitása a valósághű ábrázolástól távol áll, de a rá jellemző realitástól
elrugaszkodó torzításában, mely a lényeget emeli ki és a belső történések
kiáradása, nincs önmagáért való vonal. Gesztusait ösztönösség vezeti. Önkiíró,
belső késztetésből születő és táplálkozó, sajátos vonalszövete egyfajta áramló
folyam. Létrejötte a szellem és a szív, az érzelmek dinamizmusa által diktált,
s az alkotófolyamat felfokozott állapotában életre hívott vonalfolyondár.
Művészetének sajátossága a vonalak intenzitásában, összesűrűsödésében és
szétválásában, elhalásában és túlfeszítésében, a síkok összecsúsztatásában, a
térképzetek megbontásában, valamint a motívumok kapcsolódásában rejlik, s a
szinte szerkezeti hálóként egymásra épülő vonalakból születik meg a mű. Rajzi
világa lírai, nyers, szikár, stilizált és expresszív vonalvezetés összjátéka.
Jellegzetes, groteszk képi megfogalmazása az elmozdulásokkal, torzulásokkal,
anomáliákkal az élet mintázatát követi. Filozófikus, morális kérdéseket is
felvető kompozícióiban, melyekben a humor is ott van, toposzok, mitológiai és
bibliai előképek is felsejlenek, miközben alkotásait a személyest egyetemessé
tágító attitűd jellemzi, ily módon az egyéniben az általános érvényű jut
kifejezésre. Az „üzenet” azonban nem egyszerűen jelképekben, hanem a
kifejezésmód által nyilvánul meg. Találóan használja Supka Magdolna a drámai groteszk kifejezést Szalayval kapcsolatban a
2013-ban megjelent A drámai
groteszk című
tanulmánykötetében.
Szalay Lajos egyedi grafikái a
szövegekhez lazán kapcsolódó alkotások. Bízott benne, hogy mondanivalója
illusztrációként, a könyvek által több emberhez jut el. A Karamazov-illusztrációk fontosságát mutatja, hogy a témához
újra és újra visszatért. Dosztojevszkijhez és Tolsztojhoz való kapcsolatát egy
1982-ben D. Fehér Zsuzsával készített magnóbeszélgetésben így írja le Szalay:
„Én ezt a két írót nem látom, nem olvasom, én ezeket élem.” Rendkívüli
intuitivitásának a későbbiekben is tanúbizonyságát teszi.
A La Tragedia dell’ Ungheria (El drama de Hungria, 1957) az 1956-os
magyarországi forradalom hatására született rajzsorozat, melynek elkészítése a
rádióban elhangzott hírekre történő azonnali, spontán reakció. Nem
illusztrációs alkotófolyamat része, hanem a művész érzelmi megrendülése; a
pillanatnyi érzelmi állapota diktálta, a hallottak erőteljes impulzusa által
vonalkötegekbe tömörített feszültség lecsapódása, a művészt átjáró gondolatok
fekete tus rajzolata általi kifejeződése. Érdemes felidézni Goya A háború borzalmai (Los Desastres de la guerra, 1810-12)
című grafikai sorozatát.
Szalay Lajos rajzai drámai
vallomások, lírai megnyilatkozások a lélek mélységeiről, melyekben az emberi
létezés sokrétűsége érzékelhető, s bennük élethelyzetek, lelkiállapotok,
melyekben az egyén örömei és vívódásai ismétlődnek. Ily módon létjogosultsága
és érvényessége korokon átívelő.
A kiállítóhely egy külön
termében, párhuzamosan, Szalay életművének híve és támogatója, Sergio Moscona
kortárs argentin képzőművész alkotásait is megismerheti a közönség.
/ Élet és Irodalom, 2015. november 6. /