Könyv Kata: A kép tekintete
László Melinda
A kép tekintete című
kiállításon az utóbbi 3 évben készült munkákat láthatunk, mégpedig Könyv
Katának a pécsi műteremben töltött időszakából. A tárlat a doktori képzés
keretében született művekből merít, így valamiféle keresztmetszetet kaphatunk a
festő alkotói pályájának egyik fontos időszakáról és a művészi kibontakozás
folyamatáról.
Könyv Kata, mondhatjuk, a hagyományos festészet képviselője. Vállalása – persze számos kitérővel tarkított tapasztalás, mely – a manualitás és matéria iránti vonzódás eredménye. Vizsgálódásának tárgya azonban mindvégig megmarad a jelenben, és a generációjára is jellemző módon a fókuszpontban az ember áll, az egyéni vívódások, szorongások, a személyiség felépülése, rétegzettsége, a társas kapcsolatok, a társadalmi kérdések.
Könyv Katát a humánum foglalkoztatja. A festői gesztus a leghívebb, legérzékenyebb, egyszersmind a legszemélyesebb, ezáltal legizgalmasabb lenyomata a mélyben húzódó, képlékeny formálódásnak. Művészi attitűdje a személyességen túl a különös együttállásokon alapuló humor, irónia és szürrealitás szűrőjén keresztül, néhol groteszkbe hajlón láttatja a világot, a valóságot – legalábbis amit annak látunk, esetleg annak akarunk látni.
A formai és tartalmi síkkal való játék során kérdések vetődnek fel és több érzékeny pontot érint. Úgy mint a külső és belső, a valóság és látszat kérdése és esetleges összemosódása, felcserélhetősége, vagy éppen az egymást feltételező ellentétpárok, a fény-árnyék, a szép-rút vagy a jó-rossz esetében, mely dualista erők hatása által alakított, mégis, arányrendszerben, viszonylagosságban létező jelenség, ahol a két véglet maga is megkérdőjelezhető.
Gondoljunk csak a nagy kérdésre: Mi a szép? Könyv Kata olajfestményein a komponálás, a kivágat, a hiány, az elhagyás vagy éppen a láttatás aspektusaiban a fókuszálás döntő jelentőségű, ha tetszik, üzenet értékű. Az igazi műalkotás esetében egy valódi alkotófolyamat által mindig a tartalom, a mondani akarás mikéntje diktálja a formát, ahol nincsenek sémák, konvenciók, sem öncélúság. Talán ezért is vált Könyv Kata számára olyan fontossá a Supka Magdolna által megfogalmazott „drámai groteszk”, melyről ezen a címen megjelent tanulmánykötetében olvashatunk.
Az apróságokban vagy részletekben megbújva, a mindennapiban, az egyszerűben és a nyersben van valamiféle többleterő, valami monumentalitás, így a műveknek a szimbolikus erejű gondolati kitágítás fontos jellemzője. Végső soron önreflexió, öntisztulás, Könyv Kata egy installációját megidézve, amelyet a festés végén megejtett ecsetkimosások alkalmával formálódó és fogyatkozó maradékszappanokból készített. Ha a festés egyfajta misztikus küzdelem és teremtés, ülepítő öntisztulás, akkor rituális lezáró aktus lehet a festő kezén és az ecseten maradt nyomok, a küzdelem nyomainak eltüntetése. Miközben a szappan magából adva fejti ki jótékony hatását, fogyatkozik, akár a Krisztust idéző gyertya, vagy a legenda szerinti pelikán, amely saját húsát tépve táplálja fiókáit. Mindez pedig egy zárt fiókdobozra van helyezve, aminek a tartalma titokzatos rejtély.
Könyv Kata gyakran használ szimbólumokat. Olykor előképek is előkerülnek, melyekkel gazdagítja, árnyalja a mögöttes tartalmat, és ezen egyéni kapcsolódás révén sajátos folytonosságot teremt. Példának okáért a Greco és én című képén a festő csukott szemű önarcképének száját El Greco Bűnbánó Magdolnája – kép a képben – fedi. Egy újabb gondolati lépést téve pedig ott az Anyajegyek emlékbe című műve, melyen a homogén háttér leplet formáló kivágatában megjelenő nőalak a szíve fölötti, inkább sebhelyeire emlékeztető anyajegyeit engedi láttatni.
Ezen a vonalon továbbhaladva említhető a halat tartó férfit ábrázoló festmény. Az arcvonások csupán a kifogott halon tükröződnek vissza, és bár „fejetlen életképként”, vagyis fej nélküli életképnek is vehetjük, Könyv Kata szívesen használ utalásokat, így megkockáztatható, tulajdonképpen ily módon a hal a férfialak maga. Krisztusi szimbolikával, mert a „nagy fogással” győztes és áldozat egyszerre. Lazábban kapcsolódó kép a – tükröződés adta lehetőségeket újfent kihasználó – tenyérben tartott kis újévi malac, és annak fényes, aranyat imitáló, hamis felületén a torzuló és kicsorbuló arcok sora. Az újnak, újabbnak és hamisnak a bálványa.
A „kifordítottság” Könyv Kata érdekes motívuma. Megjelenik az épület érhálózatának tekinthető huzalokban és kapcsolókban, mellyel az emberi testre utal, míg jelen esetben a szépségiparra, fogyasztásra és önképre reflektál fanyar humorral átitatva, amikor a fal előtt egy nekünk háttal álló női alakot ábrázol, miközben a hátán sorjáznak a melltartók, árcímkével, talán páncélként, de a valót elfedve, nem pedig szemtől szemben.
A tükröződés folyományaként Könyv Kata a látszat kérdésével is előszeretettel foglalkozik. A két változatban megfestett Illúzió című kép a tejüvegen át szemlélt alak árnyát, feloldódását, mintegy valamiféle energiaáramlást láttatva indítja el az asszociációs folyamatot. És ahogyan a körvonalak szétfoszlanak, újabb és újabb hajlatok, héjak kerülnek fedésbe, ezáltal mintázva meg az egymásra vetített alakok tömegének ezernyi apró rezdülését.
Kísérletező kedvétől hajtva Könyv Kata a kifejezési lehetőségek skáláját kívánja szélesíteni. Puha képek sorozatában a bőr felületét imitáló hordozóra festi testrészfragmentumait, és a rá jellemző vizuális játékkal utal a mögöttes tartalmakra. Ez esetben, noha a négyzetes képformátumot megtartja, különböző méretek és arányok által határolt kivágatok készülnek. Mindez pedig előzménye Könyv Kata DLA-s vizsgamunkájának, a nagyobb méretű és már szabálytalan, formázott, speciális puha hastorzónak, aminek a köldökében egy hajlított, nagylátószögű tükör van elhelyezve. Különös képmása lesz ez a belenéző látogatónak, hiszen a tekintet a lélek tükre, ahogy mondják, ezzel a legszemélyesebb és -sokatmondóbb, miközben egy pillanatra a világ köldökévé, origójává változik a születés csodájának gyújtópontjában. Innen hát a kiállítás címe: A kép tekintete.
Könyv Kata, mondhatjuk, a hagyományos festészet képviselője. Vállalása – persze számos kitérővel tarkított tapasztalás, mely – a manualitás és matéria iránti vonzódás eredménye. Vizsgálódásának tárgya azonban mindvégig megmarad a jelenben, és a generációjára is jellemző módon a fókuszpontban az ember áll, az egyéni vívódások, szorongások, a személyiség felépülése, rétegzettsége, a társas kapcsolatok, a társadalmi kérdések.
Könyv Katát a humánum foglalkoztatja. A festői gesztus a leghívebb, legérzékenyebb, egyszersmind a legszemélyesebb, ezáltal legizgalmasabb lenyomata a mélyben húzódó, képlékeny formálódásnak. Művészi attitűdje a személyességen túl a különös együttállásokon alapuló humor, irónia és szürrealitás szűrőjén keresztül, néhol groteszkbe hajlón láttatja a világot, a valóságot – legalábbis amit annak látunk, esetleg annak akarunk látni.
A formai és tartalmi síkkal való játék során kérdések vetődnek fel és több érzékeny pontot érint. Úgy mint a külső és belső, a valóság és látszat kérdése és esetleges összemosódása, felcserélhetősége, vagy éppen az egymást feltételező ellentétpárok, a fény-árnyék, a szép-rút vagy a jó-rossz esetében, mely dualista erők hatása által alakított, mégis, arányrendszerben, viszonylagosságban létező jelenség, ahol a két véglet maga is megkérdőjelezhető.
Gondoljunk csak a nagy kérdésre: Mi a szép? Könyv Kata olajfestményein a komponálás, a kivágat, a hiány, az elhagyás vagy éppen a láttatás aspektusaiban a fókuszálás döntő jelentőségű, ha tetszik, üzenet értékű. Az igazi műalkotás esetében egy valódi alkotófolyamat által mindig a tartalom, a mondani akarás mikéntje diktálja a formát, ahol nincsenek sémák, konvenciók, sem öncélúság. Talán ezért is vált Könyv Kata számára olyan fontossá a Supka Magdolna által megfogalmazott „drámai groteszk”, melyről ezen a címen megjelent tanulmánykötetében olvashatunk.
Az apróságokban vagy részletekben megbújva, a mindennapiban, az egyszerűben és a nyersben van valamiféle többleterő, valami monumentalitás, így a műveknek a szimbolikus erejű gondolati kitágítás fontos jellemzője. Végső soron önreflexió, öntisztulás, Könyv Kata egy installációját megidézve, amelyet a festés végén megejtett ecsetkimosások alkalmával formálódó és fogyatkozó maradékszappanokból készített. Ha a festés egyfajta misztikus küzdelem és teremtés, ülepítő öntisztulás, akkor rituális lezáró aktus lehet a festő kezén és az ecseten maradt nyomok, a küzdelem nyomainak eltüntetése. Miközben a szappan magából adva fejti ki jótékony hatását, fogyatkozik, akár a Krisztust idéző gyertya, vagy a legenda szerinti pelikán, amely saját húsát tépve táplálja fiókáit. Mindez pedig egy zárt fiókdobozra van helyezve, aminek a tartalma titokzatos rejtély.
Könyv Kata gyakran használ szimbólumokat. Olykor előképek is előkerülnek, melyekkel gazdagítja, árnyalja a mögöttes tartalmat, és ezen egyéni kapcsolódás révén sajátos folytonosságot teremt. Példának okáért a Greco és én című képén a festő csukott szemű önarcképének száját El Greco Bűnbánó Magdolnája – kép a képben – fedi. Egy újabb gondolati lépést téve pedig ott az Anyajegyek emlékbe című műve, melyen a homogén háttér leplet formáló kivágatában megjelenő nőalak a szíve fölötti, inkább sebhelyeire emlékeztető anyajegyeit engedi láttatni.
Ezen a vonalon továbbhaladva említhető a halat tartó férfit ábrázoló festmény. Az arcvonások csupán a kifogott halon tükröződnek vissza, és bár „fejetlen életképként”, vagyis fej nélküli életképnek is vehetjük, Könyv Kata szívesen használ utalásokat, így megkockáztatható, tulajdonképpen ily módon a hal a férfialak maga. Krisztusi szimbolikával, mert a „nagy fogással” győztes és áldozat egyszerre. Lazábban kapcsolódó kép a – tükröződés adta lehetőségeket újfent kihasználó – tenyérben tartott kis újévi malac, és annak fényes, aranyat imitáló, hamis felületén a torzuló és kicsorbuló arcok sora. Az újnak, újabbnak és hamisnak a bálványa.
A „kifordítottság” Könyv Kata érdekes motívuma. Megjelenik az épület érhálózatának tekinthető huzalokban és kapcsolókban, mellyel az emberi testre utal, míg jelen esetben a szépségiparra, fogyasztásra és önképre reflektál fanyar humorral átitatva, amikor a fal előtt egy nekünk háttal álló női alakot ábrázol, miközben a hátán sorjáznak a melltartók, árcímkével, talán páncélként, de a valót elfedve, nem pedig szemtől szemben.
A tükröződés folyományaként Könyv Kata a látszat kérdésével is előszeretettel foglalkozik. A két változatban megfestett Illúzió című kép a tejüvegen át szemlélt alak árnyát, feloldódását, mintegy valamiféle energiaáramlást láttatva indítja el az asszociációs folyamatot. És ahogyan a körvonalak szétfoszlanak, újabb és újabb hajlatok, héjak kerülnek fedésbe, ezáltal mintázva meg az egymásra vetített alakok tömegének ezernyi apró rezdülését.
Kísérletező kedvétől hajtva Könyv Kata a kifejezési lehetőségek skáláját kívánja szélesíteni. Puha képek sorozatában a bőr felületét imitáló hordozóra festi testrészfragmentumait, és a rá jellemző vizuális játékkal utal a mögöttes tartalmakra. Ez esetben, noha a négyzetes képformátumot megtartja, különböző méretek és arányok által határolt kivágatok készülnek. Mindez pedig előzménye Könyv Kata DLA-s vizsgamunkájának, a nagyobb méretű és már szabálytalan, formázott, speciális puha hastorzónak, aminek a köldökében egy hajlított, nagylátószögű tükör van elhelyezve. Különös képmása lesz ez a belenéző látogatónak, hiszen a tekintet a lélek tükre, ahogy mondják, ezzel a legszemélyesebb és -sokatmondóbb, miközben egy pillanatra a világ köldökévé, origójává változik a születés csodájának gyújtópontjában. Innen hát a kiállítás címe: A kép tekintete.
megnyitószöveg, Simontornyai
Vár, 2018. június 30.
/ prae.hu, 2018.07.10. /
/ prae.hu, 2018.07.10. /