Könyv Kata: Kívülvalóság. Magyar Műhely
Galéria, 2017. április 05 – 28.
László Melinda
Generációjának
egyik legtehetségesebb fiatal festője, KÖNYV KATA a Magyar Képzőművészeti
Egyetemen diplomázott (2008) Gaál József tanítványaként, jelenleg doktori képzésen
vesz részt Pécsen. A Magyar Műhely Galériában megrendezett tárlaton a
tradícionális festészti vonulatot képviselő alkotó klasszikus olaj és vászon
technikájú képei mellett láthatók egyéb hordozóra készült munkák is, és a festő
az installáció nyújtotta lehetőségeket is kihasználta.
A kiállítás
címében a művész a foucault-i ’kívülvaló gondolatára’ (la pensée du dehors)
utal, mely szerint a kint és bent közötti
elválasztó vonal nem rögzíthető, s mint gondolat, egyfajta
hatásmechanizmus van jelen.
Könyv Kata
realista festészeti attitűdje metaforikus ihletettségű és groteszkbe hajló,
melynek sajátos eleme az irónia és a humor. A festőt körülvevő személyes
élettér, vizuális környezet reflexiója jelenik meg a képeken, de nem valamiféle
mimézisről vagy üres esztétizálásról van szó, sokkal inkább a vizuális és a
gondolati sík egységéről, a tartalom és a forma egyensúlyáról, mely a valódi
műalkotás sajátja, ily módon mentes minden sallangtól és öncélúságtól. Eme
szándék vezeti Könyv Katát, amikor az asszociációkra épülő érzelmi és gondolati
töltéssel bíró munkáit létrehozza. Azon belső késztetés, kényszer hajtja, mely
által a műveken keresztül a megismerés és megértés ülepítő folyamata megy
végbe, a mélyebb összefüggések feltérképezésének szándéka által diktált minden,
miközben hangsúlyos szerepet játszik az (ön)kritikus szemlélet.
A jelen
korunkat alakító információáradat és az egymást érő legkülönfélébb vizuális
impulzusok különös, kiméraszerű képződményt alkotnak bennünk, s rengeteg
hiánypótlékkal kábítanak. A felhalmozott lexikális tudás, részlet ellenére,
amivel a nagy egészet áhítjuk „összerakni”, inkább a
fragmentálódás, mint a kohézió válik tendenciává. A jó értelemben vett
érzékenység elcsökevényesedik, noha csakis a beleérzés által kerülhetünk
közelebb a lényeghez. Az „örök titok” megmarad, mert fátyol
homályosítja el tekintetünket, mely nem lebben fel, ám rajta keresztül mégis
átszűrődik egy kevés fény teret engedve a sejtésnek, így a titokzatosság örök
kísértés – talán nem is baj. Be kell látnunk, valójában semmivel nem tudunk
többet, mint elődeink, s a hibákat is újra és újra elkövetjük. Mégis, gondoljuk
meg, nem lehetséges, hogy közelebb vagyunk a lényeghez, mint
gondolnánk, csak nem látunk, pusztán nézünk? Nem
igaz-e, hogy ami igazán lényeges, az valójában nagyon is egyszerű?
A
„kívülvalóság”-ban ott a szétzilálódás veszélye, és az elszakadás momentuma is
megidéződik. A széttöredezett egész szilánkjainak különböző
minősége, különös egymásmellettisége montázs-szerűen „találkozik”, de
forradások nélkül már nem ízesül.
Könyv Kata
festészetében az élet szőttese, az emberi lét teljessége ölt testet, az egyént
gyötrő létkérdések és a – gyakran önmagunk által kreált útvesztőnek tetsző
labirintusban – civilizációs társadalmi problémák tapintódnak ki éppen ama
fókuszálás által, ahogyan a festő a fragmentumba, a szimbólumteremtő, szinte
jellé emelt kiragadott részletbe, valamint az irányított motívumtársításba
sűríti egy-egy leleplező vallomás sóhaját vagy éppen felkiáltását. Képei által
a ciklikusság és az ellentétes erőhatások közötti fluktuáció, a centrum és a
periféria, a rész és az egész, a valóság és a látszat, egészen a projekció
kérdésének felvetéséig jutunk, egyúttal megidézve az érzelmek, a szépség, a
fogyasztás, a szerepek és az álarc problémakörét.
Az Éjszakai
leolvasás című festmény gázórája a fogyasztás, a jólét és az élet
gondolatkörét idézi meg, egy szerkezet egyértelmű utalással az emberi szívre,
ahogy a csövek is az érrendszerhez hasonlóan veszik körbe. A kiállítótér
takaróburkolatának megnyitásával feltárult az épület saját „hálózata” is,
mintegy különleges adalék, az eredeti és a festett való. Még egy lépés.
Az Arany-arány című kép sokak által ismert kis újévi malaca
anyagában legfeljebb csak imitálja az aranyat, csillogása hamis illúzió,
ahogyan a bőséget szimbolizáló koca méretének is csupán töredéke a tenyérnyinél
is kisebb „jószág”, bár a szokásokat tekintve nem a méret a lényeg, igaz, a
fiatal sertés ajánlott, hanem, hogy előre túrjon. Csalódottan kereshetjük a
felületén eltorzult arcunk, vonásunk tükröződését.
A Részben
egész-sorozat, ún. „Puha képek” hordozója nem vászon, az alkotó ily módon
próbálta hangsúlyozni, kiemelni a test lágyságát és bársonyosságát. Az emberi
testrészek hol könnyebben, hol nehezebben felismerhetők, de a pőre valóság
felmutatásán túl, mint az összefont ujjak fogaskerékre, cipzárra emlékeztető
cikk-cakkja, vagy éppen a köldök rése és a hasfal finom sávjai által kirajzolt
„tájkép” egyrészt, mint az élet lenyomata, másrészt, mint a gondolati síkon
történő kiegészítés kiindulópontja jelenik meg.
Az Édeske és
a Szívtál két kisméretű, intim kép. A vásznon csupán egy szív
alakú, fehér porcelántál van ábrázolva premier planban, vetett árnyékkal, mely
szorosan öleli körül a fényforrással átellenes szív-oldalt, része annak, s
miközben kiemeli a ragyogását, az árnyéknak, mint fény-hiányos sötét oldalnak,
nélkülöznie kell azt. Az egyszerű tálkában pedig mindössze egy apró
édesítőszert találni. Oldott ecsetkezeléssel, lazán feldobott, a háttérben
már-már feloldódó finom, kerek tányér és a fémes, hideg és éles villa
találkozásának kettőssége uralja a Mint a villám című
festményt.
A
festőnő Maszk I-II. (Fehérre és Paint it
black alcímmel) című festmény feketén-fehéren „tálalt” arctisztító
pakolás-maszkjai természetesen egy hétköznapi szépségápolási procedúra
megörökítői, de miközben a nőiséggel foglalkozó festészeti vonalat is
megpendíti, Könyv Kata esetében nem feledkezhetünk meg arról, hogy
előszeretettel alkalmazza az apró dolgok, a lényegtelennek tűnő mozzanatok
mögött húzódó áttételesség általi gondolattársítást, s nincs ez másként ebben
az esetben sem. Titulálhatjuk profán szentképeknek a Kívülvaló I-II. című
művet. Mindkét alkotás éteri letisztultságra törekszik, s a lényegtelent elvető
puritánság befelé fordulásra hívja a nézőt is. Az egynemű fehér háttér
lepelként öleli körül az arcot és a mellkast, s élesen kirajzolja, szinte
kivágva azt a térből, helyet követelve neki létre hívja, de míg az egyik
esetben a belső nehezen kivehető, elmosódó, addig a másik
esetben (Anyajegyek emlékbe alcímmel) a szuggesztív tekintetű alak
anyajegyekként induló sebhelyeit fedi fel.
Könyv Kata egy
„éles szemű” és „nyitott lelkű” művész jó érzékével, finoman hangolt
költőiségével, humorral és olykor iróniával teli asszociatív ihletettséggel
irányítja a figyelmet a valóság felfogásának kérdésére, az egyént meghatározó
és mozgató lelki tényezőkre, a kettősségekre, a disszonanciára, miközben az
erőteljes és vérbeli festőiséggel megfogalmazott műveiben a zsigeri festészet
iránti elkötelezettség, mintegy szinte erotikus munkafolyamat és
felületalakítás mindvégig jelen van. Ez az egység jelenti biztosítékát az
előtte álló hosszú útnak.
( Balkon, 2017/2. )