László Melinda
A külső-belső mentén
Könyv Kata: Kívülvalóság. Magyar Műhely Galéria, 2017. április 05 – 28.

Generációjának egyik legtehetségesebb fiatal festője, KÖNYV KATA a Magyar Képzőművészeti Egyetemen diplomázott (2008) Gaál József tanítványaként, jelenleg doktori képzésen vesz részt Pécsen. A Magyar Műhely Galériában megrendezett tárlaton a tradícionális festészti vonulatot képviselő alkotó klasszikus olaj és vászon technikájú képei mellett láthatók egyéb hordozóra készült munkák is, és a festő az installáció nyújtotta lehetőségeket is kihasználta.
A kiállítás címében a művész a foucault-i ’kívülvaló gondolatára’ (la pensée du dehors) utal, mely szerint a kint és bent közötti elválasztó vonal nem rögzíthető, s mint gondolat, egyfajta hatásmechanizmus van jelen.
Könyv Kata realista festészeti attitűdje metaforikus ihletettségű és groteszkbe hajló, melynek sajátos eleme az irónia és a humor. A festőt körülvevő személyes élettér, vizuális környezet reflexiója jelenik meg a képeken, de nem valamiféle mimézisről vagy üres esztétizálásról van szó, sokkal inkább a vizuális és a gondolati sík egységéről, a tartalom és a forma egyensúlyáról, mely a valódi műalkotás sajátja, ily módon mentes minden sallangtól és öncélúságtól. Eme szándék vezeti Könyv Katát, amikor az asszociációkra épülő érzelmi és gondolati töltéssel bíró munkáit létrehozza. Azon belső késztetés, kényszer hajtja, mely által a műveken keresztül a megismerés és megértés ülepítő folyamata megy végbe, a mélyebb összefüggések feltérképezésének szándéka által diktált minden, miközben hangsúlyos szerepet játszik az (ön)kritikus szemlélet.
A jelen korunkat alakító információáradat és az egymást érő legkülönfélébb vizuális impulzusok különös, kiméraszerű képződményt alkotnak bennünk, s rengeteg hiánypótlékkal kábítanak. A felhalmozott lexikális tudás, részlet ellenére, amivel a nagy egészet áhítjuk „összerakni”, inkább a fragmentálódás, mint a kohézió válik tendenciává. A jó értelemben vett érzékenység elcsökevényesedik, noha csakis a beleérzés által kerülhetünk közelebb a lényeghez. Az „örök titok” megmarad, mert fátyol homályosítja el tekintetünket, mely nem lebben fel, ám rajta keresztül mégis átszűrődik egy kevés fény teret engedve a sejtésnek, így a titokzatosság örök kísértés – talán nem is baj. Be kell látnunk, valójában semmivel nem tudunk többet, mint elődeink, s a hibákat is újra és újra elkövetjük. Mégis, gondoljuk meg, nem lehetséges, hogy közelebb vagyunk a lényeghez, mint gondolnánk, csak nem látunk, pusztán nézünk? Nem igaz-e, hogy ami igazán lényeges, az  valójában nagyon is egyszerű?
A „kívülvalóság”-ban ott a szétzilálódás veszélye, és az elszakadás momentuma is megidéződik. A széttöredezett egész szilánkjainak különböző minősége, különös egymásmellettisége montázs-szerűen „találkozik”, de forradások nélkül már nem ízesül.
Könyv Kata festészetében az élet szőttese, az emberi lét teljessége ölt testet, az egyént gyötrő létkérdések és a – gyakran önmagunk által kreált útvesztőnek tetsző labirintusban – civilizációs társadalmi problémák tapintódnak ki éppen ama fókuszálás által, ahogyan a festő a fragmentumba, a szimbólumteremtő, szinte jellé emelt kiragadott részletbe, valamint az irányított motívumtársításba sűríti egy-egy leleplező vallomás sóhaját vagy éppen felkiáltását. Képei által a ciklikusság és az ellentétes erőhatások közötti fluktuáció, a centrum és a periféria, a rész és az egész, a valóság és a látszat, egészen a projekció kérdésének felvetéséig jutunk, egyúttal megidézve az érzelmek, a szépség, a fogyasztás, a szerepek és az álarc problémakörét.
Az Éjszakai leolvasás című festmény gázórája a fogyasztás, a jólét és az élet gondolatkörét idézi meg, egy szerkezet egyértelmű utalással az emberi szívre, ahogy a csövek is az érrendszerhez hasonlóan veszik körbe. A kiállítótér takaróburkolatának megnyitásával feltárult az épület saját „hálózata” is, mintegy különleges adalék, az eredeti és a festett való. Még egy lépés. Az Arany-arány című kép sokak által ismert kis újévi malaca anyagában legfeljebb csak imitálja az aranyat, csillogása hamis illúzió, ahogyan a bőséget szimbolizáló koca méretének is csupán töredéke a tenyérnyinél is kisebb „jószág”, bár a szokásokat tekintve nem a méret a lényeg, igaz, a fiatal sertés ajánlott, hanem, hogy előre túrjon. Csalódottan kereshetjük a felületén eltorzult arcunk, vonásunk tükröződését.
A Részben egész-sorozat, ún. „Puha képek” hordozója nem vászon, az alkotó ily módon próbálta hangsúlyozni, kiemelni a test lágyságát és bársonyosságát. Az emberi testrészek hol könnyebben, hol nehezebben felismerhetők, de a pőre valóság felmutatásán túl, mint az összefont ujjak fogaskerékre, cipzárra emlékeztető cikk-cakkja, vagy éppen a köldök rése és a hasfal finom sávjai által kirajzolt „tájkép” egyrészt, mint az élet lenyomata, másrészt, mint a gondolati síkon történő kiegészítés kiindulópontja jelenik meg.
Az Édeske és a Szívtál két kisméretű, intim kép. A vásznon csupán egy szív alakú, fehér porcelántál van ábrázolva premier planban, vetett árnyékkal, mely szorosan öleli körül a fényforrással átellenes szív-oldalt, része annak, s miközben kiemeli a ragyogását, az árnyéknak, mint fény-hiányos sötét oldalnak, nélkülöznie kell azt. Az egyszerű tálkában pedig mindössze egy apró édesítőszert találni. Oldott ecsetkezeléssel, lazán feldobott, a háttérben már-már feloldódó finom, kerek tányér és a fémes, hideg és éles villa találkozásának kettőssége uralja a Mint a villám című festményt.
A festőnő Maszk I-II. (Fehérre és Paint it black alcímmel) című festmény feketén-fehéren „tálalt” arctisztító pakolás-maszkjai természetesen egy hétköznapi szépségápolási procedúra megörökítői, de miközben a nőiséggel foglalkozó festészeti vonalat is megpendíti, Könyv Kata esetében nem feledkezhetünk meg arról, hogy előszeretettel alkalmazza az apró dolgok, a lényegtelennek tűnő mozzanatok mögött húzódó áttételesség általi gondolattársítást, s nincs ez másként ebben az esetben sem. Titulálhatjuk profán szentképeknek a Kívülvaló I-II. című művet. Mindkét alkotás éteri letisztultságra törekszik, s a lényegtelent elvető puritánság befelé fordulásra hívja a nézőt is. Az egynemű fehér háttér lepelként öleli körül az arcot és a mellkast, s élesen kirajzolja, szinte kivágva azt a térből, helyet követelve neki létre hívja, de míg az egyik esetben a belső nehezen kivehető, elmosódó, addig a másik esetben (Anyajegyek emlékbe alcímmel) a szuggesztív tekintetű alak anyajegyekként induló sebhelyeit fedi fel.
Könyv Kata egy „éles szemű” és „nyitott lelkű” művész jó érzékével, finoman hangolt költőiségével, humorral és olykor iróniával teli asszociatív ihletettséggel irányítja a figyelmet a valóság felfogásának kérdésére, az egyént meghatározó és mozgató lelki tényezőkre, a kettősségekre, a disszonanciára, miközben az erőteljes és vérbeli festőiséggel megfogalmazott műveiben a zsigeri festészet iránti elkötelezettség, mintegy szinte erotikus munkafolyamat és felületalakítás mindvégig jelen van. Ez az egység jelenti biztosítékát az előtte álló hosszú útnak.

/ Balkon, 2017/2. /