Szikora Tamás munkáiról
László Melinda
Valóság és látszat. Szikora Tamás
művészetében ötvöződik a tárgy, az anyagi mivoltában létező és az azon
megjelenő illúzionisztikusan megfestett, konstruált világ, melyhez néhol
kollázs vagy applikáció is társul. Az anyag (fa) önmaga, s egy másik valóság
része egyszerre. E jellegzetes képépítő téralkotás és felületkezelés által
újabb és újabb struktúrák jönnek létre.
Munkásságának egyik lényeges eleme a
fa. Az alkotásokból az anyag, a puritanizmus és a – színekben is rendkívül
visszafogott – képszerkesztés által szakrális hangulat sugárzik. Szinte azt
mondhatjuk, az ikonok világát idézi. Erre, a triptichon szerű felosztással még
erőteljesebben utal. A fény és árnyék, a felületrétegek, a térszerkezet, mint
metafora egyaránt érzékeny szimbolikával töltött képi világot mutat, melyben a
legszorongatóbb létkérdések kerülnek felszínre. Szikora jellegzetes
doboz-motívumában ölt mindez testet, mely körülhatárol, elválaszt, óv és
oltalmaz egyszerre, s melyben megfogalmazódik a hiány, az üresség, a
fragmentum. A műalkotás igazi témája nem a látvány visszaadására való törekvés,
hanem a felület „történés”-e; a lét.
Szikora Tamás legújabb munkáiban, ami
korábban festett vonal, árnyék, tér, „üresség” volt, most a valódi anyagból
kihasított rés. Átengedi a fényt, a pereme ugyanakkor árnyékot vet a lécek
alatt levő sötét alapra; így metszi ki újonnan felépített világát, minden
lezártságot kerülve. Egészen másfajta lét ez.
/ Élet és Irodalom, 2011. november 4.
/