Bondor Csilla: Ikrek. Faur Zsófi
Galéria, 2015. szeptember 3 – október 1.
László Melinda
Bondor Csilla egyéni
ikonográfiájú, jellegzetes művészete metafizikai kérdéseket vet fel, és szimbolikus
jelentéstartalmakat hordoz. A Faur Zsófi Galériában kiállított anyag esetében
is erre törekszik, ahol a talán legismertebb, legjellemzőbb fali deszkaképeken
kívül többféle médiumon keresztül fogalmazódik meg ugyanaz a szellemiség.
Bondornál központi szerepet tölt
be a fa és a víz, fizikai valójában és mögöttes tartalmak hordozójaként
egyaránt. Fontos számára az anyag – a talált tárgy, a hétköznapi, egyszerű
tárgy – maga a fa, az anyag lelke, hiszen a tárgy átlényegülésében,
kiragadottsága általi megnemesülésében van valami ősi erő, spirituális töltet. Jó
ideje használ különféle, az időjárás viszontagságainak kitett deszkát hordozóként,
és erre fest vagy rajzol. A deszkadarabok összeillesztve, összeerősítve együtt újabb
tárgyat rajzolnak ki, s új kontextus keletkezik. Bondor Csilla művészete ily
módon egyszerre anyagi és anyagtalan, a realitásból kiinduló lírai
metamorfózis, mely a mélylélektan problémakörének elemeit mutatja fel. A
korábbi „bútorok” személyessége szimbolikusabb tartalmak felé tolódik, s a
„lépcsők”, a „hidak”, a „csónakok”, a „dézsák” az emberi léttel kapcsolatos
kérdésfelvetésekre utalnak, reflektálnak, miközben csendes elmélyülésre
ösztönöznek.
Az Ikrek című kiállításon Bondor Csilla az élet kialakulásának
momentumát ragadja meg, a hasonlóság vonzását, kötelékét, miközben
elkerülhetetenül megidézi a kényszerű elszakadást. A replikáció, a genetikai
anyag osztódás előtti megduplázódása egy másolási folyamat, melynek során
egyből kettő lesz – ez az élet kezdete. Bondor Burok című installációjában, a kettéágazó farönk és az azt
körülölelő (lehántolt)fakéreg mint burok együttesében az egy tőről való fakadás
fogalmazódik meg.
A görög mítosz szerint, ahogy Platon
A lakoma című művében írja, a kétnemű
androgyn (férfinő) ember teljes gömb alakú volt, négy-négy végtaggal s a nyakon
két ellenkező oldalon levő arccal. Az istenek a harmóniájukat és
magabiztosságukat megirigyelve, hogy gyengévé tegyék az embert, bűntetésből kettévágták
őket, az arcot a vágás felé fordították, hogy kettévágottságát szem előtt
tartsa. Az egységes természet kettészakadt, és azóta mind a két felet egymáshoz
húzza a vágy, egyesülésre áhítozva egész életében keresi a másik felét, mely
hozzátartozik. A polaritás, a dualitás jut érvényre az ősi kínai jin-jang
szimbólumban is, ahol a jin a női, a jang a férfi princípium, és a teljesség eszméjét
fejezi ki, mely harmóniát, két ellentétes erő egymásraható dinamikájában az egyensúlyi
állapotot jelenti, de akár a jungi anima (a férfi női polaritású lélekképe) és
animus (a nő férfi polaritású lélekképe) polaritás kiegyensúlyozó tendenciáját
is említhetném. Ehhez hasonló elvet mutat az ikonográfiában a jó és rossz küzdelme,
a pszichomachia is. Ebben a két pólus – akár a fény és árnyék – összetartozik,
egymást feltételezi, miközben a másikhoz viszonyítva, a másik tükrében
láthatjuk a lényegét.
Az Ikrek hatalmas kétszárnyú ablakai vagy a Két vályú című műve a tematika alapján könnyen kódolható, a páros
mivoltuk mellett a bensőre irányítják
a figyelmet, ehhez képest Bondor Tükör
című munkája új értelmezési horizontot kapcsol a kiállításhoz. A tükörben
látott kép nem valóságos, csak visszatükröződése annak, látszat, mely
felborítja, megkérdőjelezi az irányokat, ily módon mindennek az ellentettjére
is rámutat. Végül újabb tényezőt vet fel Bondor Csilla egy másik páros
alkotása, melyen az évgyűrűket láttató fatörzsszeletekre, -keresztmetszetekre
szemeket rajzolt az alkotó. A szemek páros szervként élesen és az apró
különbségekből egy képet alkotva eredményesen csak összehangoltan tudnak működni,
külön-külön a térlátást elvesztik. Jó tudatosítani, hogy az évgyűrűk rakódnak,
érték és mélység csakis az egymásra szánt időben van.
/ Élet és Irodalom, 2015. szeptember
11. /