László Melinda
Könnyed ecsettel teremtett világok
Debreczeni Imre - Horváth Roland - Pinczés József: Rosaceae. Mazart Galéria, 2012. 06. 29 - 08. 05.

Az egészen frissnek mondható Mazart Galéria tavasszal nyitotta meg tereit a látogatók előtt, s az itt megrendezésre kerülő második kiállítás is fiatal, lendületes festőművészek bevonásával jött létre. Debrecezni Imre, Horváth Roland és Pinczés József közös tárlata Rosaceae címmel nyílt meg nem rég az Elnök utcai kiállítóhelyen. A közös megmutatkozás gondolata nem meglepő annak, aki ismeri az alkotókat, hiszen a festészeti téren tapasztalható közös vonások, hasonlóságok mellett, barátság köti össze a három kiállítót.
A galériába lépve az alkotók festészeti rokonsága az, ami leghamarabb szembetűnik. A tradicionális festészet hagyományát magáénak érezve, annak folytatójaként űzi alkotótevékenységét mindhárom festő. Ennek eredményeképpen vérbeli festőiséggel teli és szilárd alapokon nyugvó technikai tudás birtokában biztos kézzel létrehozott festményeket láthatunk a galéria termeiben. Monumentális hatásuk – mely nem feltétlenül a méretből ered – magához vonzza a néző tekintetét. Dinamikus képekről van szó, ahol a mozgalmasság a kompozícióban és a felületalakításban egyaránt megjelenik. A pasztózus festéknyomok és a lazúros, átvérző felületek, a fény és árnyék kontrasztja általi építkezést mindhárom festő előszeretettel alkalmazza alkotómunkája során. Debreczeni Imre telt és intenzív színei Pinczés József festményeinél is előjönnek, de semlegesebb háttérből kiemelkedve, míg Horváth Roland összhatásában kevésbé harsogó, finomabb színvilágú meleg árnyalatú képei sokkal visszafogottabbak. Mindazonáltal leleményes humorral (még ha néha kicsit fanyar is) átitatott munkákról van szó, melyek esetében a gondolatiságnak épp oly nagy jelentősége van. A tartalom és forma kellő egyensúlya, összhangja a biztosítéka a szervesen egész, egységes műalkotásnak, és tehetségük egy fontos vonása talán éppen ebben a lényeges momentumban érhető tetten.
Pinczés József sokszor meglepő, elsőre össze nem illőnek tetsző motívumtársításokkal dolgozik. Tavalyi „Nyom” (Art9 Galéria) és „Lopott álmok” (Tat Galéria) című önálló kiállításán szereplő furcsa hangulatot közvetítő, gyermekkort idéző képein a lufi és a szarka volt gyakori, vissza-visszatérő szimbólum. A képeken az emlékekre visszatekintve az élmények lecsapódása jelenik meg, de a szarka baljós alakjában az akkor és ott végessége fejeződik ki, s a gyermekkor, talán az álmok, vágyak színes, ám sérülékeny léggömbként fogalmazódnak meg. Minden gyorsan elillanó.
Ez a változékonyság jelenik meg a Pinczés Józsefet jellemző lényeges és lényegtelent szétválasztó formaalkotásban, laza ecsetkezelésében, mellyel szinte játszik a vászon felületén. A képek háttere elnagyolt; a tér inkább könnyed játék a faktúrával, mely csak utalás, és az abból kiemelkedő főmotívumot ellenpontozza. Lemondás, egyszersmind megszabadulás ez a mindent láttatás kényszerétől. Az egészből csak bizonyos motívumokat emel ki, és azok kapcsolatára irányítja a figyelmet, biztosítva a szabad asszociáció lehetőségét, hogy a kép a nézőben „dolgozhasson” tovább, bevonva őt az általa teremtett álomszerű világba. José Ortega y Gasset írja Velazquez-tanulmányában, miszerint „esztétikai szempontból az a lényeges, hogy mindig a megjelenésnek ez az aktusa ismétlődik, a tárgy mindig a megjelenés, a létrejövés, a létesülés folyamatában van”. Ez a teremtő attitűd említhető Pinczés József képeivel kapcsolatban is. Szimbolikájának összetettsége inspirálólag hat a nézőre, és festőisége mellett játékosságával, humorával fegyverezi le a látogatót. Jó példa erre a Tigrisperspektíva, Az alvajáró álma, a Pszeudó álom vagy a Függés című festménye. A mostani kiállításon szereplő képek újabb motívuma a nőalak, a fekete macska, a tigris, a televízió. Kevésbé tapasztalható egyfajta emléktöredék-feltérképezés, inkább a jelen válik hangsúlyosabbá, az élet eseményeinek sajátos sűrítménye; a valóság és látszat, illetve különböző viszonyrendszerek megjelenése egy groteszk világban.
Mint ahogyan azt már említettem, Horváth Roland festészetét visszafogott kolorit jellemzi. Munkáinak színvilága és témája ugyan festőtársainál komorabb hangvételű, s a vékony, áttetsző festékrétegű lazúros technika jóval visszafogottabb festésmódját alkalmazva a képeken megjelenő elemeket a barokk korszakra jellemző módon sötétből bontja ki, de a képszerkesztés, a metaforikus jelleg, és az asszociációs lehetőségek általi összetett gondolatiság kísérlete mögött rokonság van. Horváth Roland festményein a vázlatosság benyomását keltő, spontán, részletezés nélküli megformálás „őskáoszából” csak néhány motívum sejlik fel, leggyakrabban valamilyen táji környezetbe ágyazottan ködös, fülledt, párás, fények által kimetszett formák, részletek rajzolódnak ki; koponya, épületrészletek sziluettje, mint az Elmélyül? vagy a Tengely című festményén, mely talán a legtalányosabb. A nyitott állapotban hagyott munkák megfejtését rábízza a nézőre, s a felvetett kérdőjellel ő hagyja leginkább egyedül a befogadót.
Debreczeni Imre megfestette már hajók, autók, markoló gépek, majd a számítógép egerének „portréját”, s a monitor képernyője jelentette az átmenetet a mostani kiállításon szereplő, legújabb science-fiction ihletésű festmény sorozata között. A Star Trek filmekben látható csillaghajó belső terek, különféle pultok, kivetítők adnak alkalmat a művészettörténetben jól ismert „kép a képben”-motívum általi játékosságra és többrétegűségre. A képet árnyalva a jelen, múlt, jövő, illetve a valóság és képzelet problémakörét is bevonja az értelmezésbe.  Debreczeni Imre azonban végig megtartja a humoros oldalát, ami a címadásban is tükröződik: Mr. Sulu, váltsunk teret!, Hol van a laptopom SPOCK?, Jól van Pöttyöm., a Replikáns, vagy a Térrács. Nagyméretű (két méteres) vásznain, ám kisebb festményein úgyszintén figyelemfelkeltő, monumentális hatást tud elérni nagyvonalú, de határozott festésmódjának köszönhetően. A térrel és síkkal való játék során szinte absztrakt kompozíciók jönnek létre. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a kép mit ábrázol, akkor egy foltok és vonalak, vékonyabb és vastagabb festéknyomok váltakozása, fénnyel teli és árnyékos részek, valamint a színek harmóniája által felépülő dinamikus struktúrát kapunk. Ezt az absztrahálási folyamatot elősegíti az egyre oldottabb festésmód. 

/ Élet és Irodalom, 2012. július 20. /