László Melinda
Izzó galagonya
Nagy Sára: Galagonya. Galéria IX, 2012. szeptember 7 - 25.

A fiatal generáció tehetséges festője, Nagy Sára kiállítása a Galéria IX-ben Galagonya címmel nyílt meg nemrég, melyet Nagy Zopán költői megnyitó szövegével vezetett be. A nagy méretű papír alapú, a galéria tereit teljesen betöltő munkákat szemlélve nem igen lel nyugalomra a tekintet – egy szellősebb rendezés következtében egyaránt lélegzethez jutna a kép és a néző –, azonban végső soron a képek által közvetített felfokozott állapot ilyen módon is kifejezésre jut.
Nagy Sára belülről építkezik, expresszív monomániás festészetében az ember áll a középpontban. Beszédes tekintetű, barátairól készített portréiban is a mélyre próbál hatolni, a rejtőző ént fürkészi. Mindvégig a felszín alatti valóság foglalkoztatja, és még inkább igaz ez a kiállítás anyagát kitevő önaktok esetében. Itt most nincs kulisszaszerű háttér, utalás a nő „létterére” (szoba, ágy), mint egy korábbi sorozatánál, ahol a különböző – felvett, s belemerevedett – pózokban egzisztáló kihívó, mégis „megfosztott” nő jelenik meg.
A szénrajzokból és festményekből – melyekbe gyakran belerajzol krétával – álló újabb sorozatában a lelki rezdülések drámája által áll lecsupaszítva előttünk. Másfajta kitárulkozás ez. Felvállalja az őszinteség általi kiszolgáltatottságot, s az ismeretlenbe való hatoláshoz, a bizonytalan, rögös útra lépéshez szükséges hatalmas bátorságáról tesz tanúbizonyságot – valójában másképp nem is lehet. Vállalt alászállása önmaga mélységeinek megismerésére tett kísérlet, és keresés, valami bizonyosság utáni emésztő vágy – elkerülhetetlen kínzó gyötrelem. Választ csak egymaga találhat, az utat is magának kell bejárnia. Feloldás, megnyugvás csak az önámítás nélküli tisztánlátás, az alázat és elfogadás által lehetséges. Nagy Sára képeiben a belső valóság ölt alakot; az egyén eredendő magányának fájdalma, félelmeinek, megfoghatatlanságának, változékonyságának sűrített lenyomata merevedik ki. „Kifesti magából” vagy „terápia számára” – mondják, valójában az alkotó nem tehet mást a belső indulatok szorításában. A kifejezés kényszere a megismerés, a megértés vágya utáni felfokozott állapot, mely a festés teremtő aktusában kiéleződik, s a felszínre törő tartalmak áramlásában oldódik fel. Nehéz és veszélyes vállalkozás mindez. A művész vékony határvonalon egyensúlyozik, s képesnek kell lennie a külső és belső világ közötti átjárásra, elkerülve az önmaga kínzó képzeteiben való vergődés rabságát, a megrekedést, s hogy az érzelmek sodrása által az örvény lerántsa őt.
Különböző lélekállapotok tükröződnek az erősen megvilágított, vallatóra fogott arcokon. A szuggesztív tekintet, ha nem is találkozik a nézőével, az erős kisugárzás akkor is magával ragadja. A meggyötörtség mégis a szemekből árad leginkább; a ránk emelt tekintet már nem kérdő, nem vádló, hanem a vívódásban, az örökös belső harcban megfáradt ember megtört pillantása, melyből ernyedt megkínzottság érződik ki. A test meztelensége egyszerre kihívás és esendőség. A túlcsorduló indulat ereje, és valamiféle nyers, démoni kisugárzás vegyül a sérülékeny, szeretetre éhes, a megértés és megnyugvás vágya által űzött nő esendőségével.
A megdolgozott felület Nagy Sára számára a meggyötört lélek, a benső kínzó feszültségének őskáoszként gomolygó megtestesülése. Festői munkamódszerének sajátossága az erőteljes, örvénylő ecsetkezelésben megmutatkozó zaklatott formakeresés, az átfestések, fedések rétegződése, az építés-rombolás dinamikája által létrehozott pulzáló felület. Némelyik festményén plasztikus megformálással az árnyékban elnyelődő formák jutnak érvényre, míg másokon a vehemens gesztusokban felszabadult vonal uralkodik el a képen. Az érzelmek diktálta vibráló, lendületes nyomhagyással keresi a körvonalat. A vonal belehasítva a kép terébe önálló életre kel az átvérző felületeken; összeköt és elválaszt. Önkiíró, szinte motorikus munkamódszere révén az érzelmek azonnali, spontán kifejezésére fekteti a hangsúlyt. Fenn áll a sematizmus veszélye, de az őszinteség és az ösztönös ráérzés által a festőnek képesnek kell lennie a megújulásra. A feszített képkivágás, a színkontrasztok, a fény-árnyék dinamika, valamint a hideg-meleg tónusok ütköztetése által még keményebbé lesznek a képek. Az általa használt felfokozott kolorit (a tüzes, élénk színek, a mélyvörös izzása, a fanyar citromsárga, a hideg kékek, a rózsaszín) a képet átható hangulatot erősíti fel, a fekete azonban gyakran jelenik meg ellenpólusként.
Nagy Sára termékenyen alkotó fiatal művész, akinek markáns, vérbeli festőiséggel telt jellegzetes képi világa kíméletlenül őszinte önvallomásaiból fakad.

/ Élet és Irodalom, 2012. szeptember 14. /