Párban

Bondor Csilla: Ikrek. Faur Zsófi Galéria, 2015. szeptember 3  október 1.

László Melinda


    Bondor Csilla egyéni ikonográfiájú, jellegzetes művészete metafizikai kérdéseket vet fel, és szimbolikus jelentéstartalmakat hordoz. A Faur Zsófi Galériában kiállított anyag esetében is erre törekszik, ahol a talán legismertebb, legjellemzőbb fali deszkaképeken kívül többféle médiumon keresztül fogalmazódik meg ugyanaz a szellemiség.
    Bondornál központi szerepet tölt be a fa és a víz, fizikai valójában és mögöttes tartalmak hordozójaként egyaránt. Fontos számára az anyag – a talált tárgy, a hétköznapi, egyszerű tárgy – maga a fa, az anyag lelke, hiszen a tárgy átlényegülésében, kiragadottsága általi megnemesülésében van valami ősi erő, spirituális töltet. Jó ideje használ különféle, az időjárás viszontagságainak kitett deszkát hordozóként, és erre fest vagy rajzol. A deszkadarabok összeillesztve, összeerősítve együtt újabb tárgyat rajzolnak ki, s új kontextus keletkezik. Bondor Csilla művészete ily módon egyszerre anyagi és anyagtalan, a realitásból kiinduló lírai metamorfózis, mely a mélylélektan problémakörének elemeit mutatja fel. A korábbi „bútorok” személyessége szimbolikusabb tartalmak felé tolódik, s a „lépcsők”, a „hidak”, a „csónakok”, a „dézsák” az emberi léttel kapcsolatos kérdésfelvetésekre utalnak, reflektálnak, miközben csendes elmélyülésre ösztönöznek.
    Az Ikrek című kiállításon Bondor Csilla az élet kialakulásának momentumát ragadja meg, a hasonlóság vonzását, kötelékét, miközben elkerülhetetenül megidézi a kényszerű elszakadást. A replikáció, a genetikai anyag osztódás előtti megduplázódása egy másolási folyamat, melynek során egyből kettő lesz – ez az élet kezdete. Bondor Burok című installációjában, a kettéágazó farönk és az azt körülölelő (lehántolt)fakéreg mint burok együttesében az egy tőről való fakadás fogalmazódik meg.
    A görög mítosz szerint, ahogy Platon A lakoma című művében írja, a kétnemű androgyn (férfinő) ember teljes gömb alakú volt, négy-négy végtaggal s a nyakon két ellenkező oldalon levő arccal. Az istenek a harmóniájukat és magabiztosságukat megirigyelve, hogy gyengévé tegyék az embert, bűntetésből kettévágták őket, az arcot a vágás felé fordították, hogy kettévágottságát szem előtt tartsa. Az egységes természet kettészakadt, és azóta mind a két felet egymáshoz húzza a vágy, egyesülésre áhítozva egész életében keresi a másik felét, mely hozzátartozik. A polaritás, a dualitás jut érvényre az ősi kínai jin-jang szimbólumban is, ahol a jin a női, a jang a férfi princípium, és a teljesség eszméjét fejezi ki, mely harmóniát, két ellentétes erő egymásraható dinamikájában az egyensúlyi állapotot jelenti, de akár a jungi anima (a férfi női polaritású lélekképe) és animus (a nő férfi polaritású lélekképe) polaritás kiegyensúlyozó tendenciáját is említhetném. Ehhez hasonló elvet mutat az ikonográfiában a jó és rossz küzdelme, a pszichomachia is. Ebben a két pólus – akár a fény és árnyék – összetartozik, egymást feltételezi, miközben a másikhoz viszonyítva, a másik tükrében láthatjuk a lényegét.
    Az Ikrek hatalmas kétszárnyú ablakai vagy a Két vályú című műve a tematika alapján könnyen kódolható, a páros mivoltuk mellett a bensőre irányítják a figyelmet, ehhez képest Bondor Tükör című munkája új értelmezési horizontot kapcsol a kiállításhoz. A tükörben látott kép nem valóságos, csak visszatükröződése annak, látszat, mely felborítja, megkérdőjelezi az irányokat, ily módon mindennek az ellentettjére is rámutat. Végül újabb tényezőt vet fel Bondor Csilla egy másik páros alkotása, melyen az évgyűrűket láttató fatörzsszeletekre, -keresztmetszetekre szemeket rajzolt az alkotó. A szemek páros szervként élesen és az apró különbségekből egy képet alkotva eredményesen csak összehangoltan tudnak működni, külön-külön a térlátást elvesztik. Jó tudatosítani, hogy az évgyűrűk rakódnak, érték és mélység csakis az egymásra szánt időben van.

/ Élet és Irodalom, 2015. szeptember 11. /