Debreczeni Imre -
Horváth Roland - Pinczés József
Mazart Galéria, 2012.VI.29 - VIII.05.
László Melinda
Az egészen frissnek
mondható Mazart Galéria tavasszal nyitotta meg tereit a látogatók előtt, s az
itt megrendezésre kerülő második kiállítás is fiatal, lendületes festőművészek
bevonásával jött létre. Debrecezni Imre, Horváth Roland és Pinczés József közös
tárlata Rosaceae címmel nyílt meg nem rég az Elnök utcai kiállítóhelyen. A
közös megmutatkozás gondolata nem meglepő annak, aki ismeri az alkotókat,
hiszen a festészeti téren tapasztalható közös vonások, hasonlóságok mellett,
barátság köti össze a három kiállítót.
A galériába lépve az
alkotók festészeti rokonsága az, ami leghamarabb szembetűnik. A tradicionális
festészet hagyományát magáénak érezve, annak folytatójaként űzi
alkotótevékenységét mindhárom festő. Ennek eredményeképpen vérbeli festőiséggel
teli és szilárd alapokon nyugvó technikai tudás birtokában biztos kézzel
létrehozott festményeket láthatunk a galéria termeiben. Monumentális hatásuk –
mely nem feltétlenül a méretből ered – magához vonzza a néző tekintetét.
Dinamikus képekről van szó, ahol a mozgalmasság a kompozícióban és a
felületalakításban egyaránt megjelenik. A pasztózus festéknyomok és a lazúros,
átvérző felületek, a fény és árnyék kontrasztja általi építkezést mindhárom
festő előszeretettel alkalmazza alkotómunkája során. Debreczeni Imre telt és
intenzív színei Pinczés József festményeinél is előjönnek, de semlegesebb
háttérből kiemelkedve, míg Horváth Roland összhatásában kevésbé harsogó,
finomabb színvilágú meleg árnyalatú képei sokkal visszafogottabbak.
Mindazonáltal leleményes humorral (még ha néha kicsit fanyar is) átitatott
munkákról van szó, melyek esetében a gondolatiságnak épp oly nagy jelentősége
van. A tartalom és forma kellő egyensúlya, összhangja a biztosítéka a szervesen
egész, egységes műalkotásnak, és tehetségük egy fontos vonása talán éppen ebben
a lényeges momentumban érhető tetten.
Pinczés József sokszor
meglepő, elsőre össze nem illőnek tetsző motívumtársításokkal dolgozik. Tavalyi
„Nyom” (Art9 Galéria) és „Lopott álmok” (Tat Galéria) című önálló kiállításán
szereplő furcsa hangulatot közvetítő, gyermekkort idéző képein a lufi és a
szarka volt gyakori, vissza-visszatérő szimbólum. A képeken az emlékekre
visszatekintve az élmények lecsapódása jelenik meg, de a szarka baljós
alakjában az akkor és ott végessége fejeződik ki, s a gyermekkor, talán az
álmok, vágyak színes, ám sérülékeny léggömbként fogalmazódnak meg. Minden
gyorsan elillanó.
Ez a változékonyság
jelenik meg a Pinczés Józsefet jellemző lényeges és lényegtelent szétválasztó
formaalkotásban, laza ecsetkezelésében, mellyel szinte játszik a vászon
felületén. A képek háttere elnagyolt; a tér inkább könnyed játék a faktúrával,
mely csak utalás, és az abból kiemelkedő főmotívumot ellenpontozza. Lemondás,
egyszersmind megszabadulás ez a mindent láttatás kényszerétől. Az egészből csak
bizonyos motívumokat emel ki, és azok kapcsolatára irányítja a figyelmet,
biztosítva a szabad asszociáció lehetőségét, hogy a kép a nézőben
„dolgozhasson” tovább, bevonva őt az általa teremtett álomszerű világba. José
Ortega y Gasset írja Velazquez-tanulmányában, miszerint „esztétikai szempontból
az a lényeges, hogy mindig a megjelenésnek ez az aktusa ismétlődik, a tárgy
mindig a megjelenés, a
létrejövés, a létesülés folyamatában van”. Ez a teremtő attitűd említhető
Pinczés József képeivel kapcsolatban is. Szimbolikájának összetettsége
inspirálólag hat a nézőre, és festőisége mellett játékosságával, humorával
fegyverezi le a látogatót. Jó példa erre a Tigrisperspektíva, Az alvajáró álma, a Pszeudó álom vagy a Függés című festménye. A mostani kiállításon
szereplő képek újabb motívuma a nőalak, a fekete macska, a tigris, a televízió.
Kevésbé tapasztalható egyfajta emléktöredék-feltérképezés, inkább a jelen válik
hangsúlyosabbá, az élet eseményeinek sajátos sűrítménye; a valóság és látszat,
illetve különböző viszonyrendszerek megjelenése egy groteszk világban.
Mint ahogyan azt már
említettem, Horváth Roland festészetét visszafogott kolorit jellemzi.
Munkáinak színvilága és témája ugyan festőtársainál komorabb hangvételű, s a
vékony, áttetsző festékrétegű lazúros technika jóval visszafogottabb
festésmódját alkalmazva a képeken megjelenő elemeket a barokk korszakra
jellemző módon sötétből bontja ki, de a képszerkesztés, a metaforikus jelleg,
és az asszociációs lehetőségek általi összetett gondolatiság kísérlete mögött
rokonság van. Horváth Roland festményein a vázlatosság benyomását keltő,
spontán, részletezés nélküli megformálás „őskáoszából” csak néhány motívum
sejlik fel, leggyakrabban valamilyen táji környezetbe ágyazottan ködös,
fülledt, párás, fények által kimetszett formák, részletek rajzolódnak ki;
koponya, épületrészletek sziluettje, mint az Elmélyül? vagy a Tengely című festményén, mely talán a
legtalányosabb. A nyitott állapotban hagyott munkák megfejtését rábízza a
nézőre, s a felvetett kérdőjellel ő hagyja leginkább egyedül a befogadót.
Debreczeni Imre
megfestette már hajók, autók, markoló gépek, majd a számítógép egerének
„portréját”, s a monitor képernyője jelentette az átmenetet a mostani
kiállításon szereplő, legújabb science-fiction ihletésű festmény sorozata
között. A Star Trek filmekben látható csillaghajó belső terek, különféle
pultok, kivetítők adnak alkalmat a művészettörténetben jól ismert „kép a
képben”-motívum általi játékosságra és többrétegűségre. A képet árnyalva a
jelen, múlt, jövő, illetve a valóság és képzelet problémakörét is bevonja az
értelmezésbe. Debreczeni Imre azonban végig megtartja a humoros oldalát,
ami a címadásban is tükröződik: Mr.
Sulu, váltsunk teret!, Hol
van a laptopom SPOCK?, Jól
van Pöttyöm., a Replikáns,
vagy a Térrács. Nagyméretű
(két méteres) vásznain, ám kisebb festményein úgyszintén figyelemfelkeltő,
monumentális hatást tud elérni nagyvonalú, de határozott festésmódjának
köszönhetően. A térrel és síkkal való játék során szinte absztrakt kompozíciók
jönnek létre. Ha elvonatkoztatunk attól, hogy a kép mit ábrázol, akkor egy
foltok és vonalak, vékonyabb és vastagabb festéknyomok váltakozása, fénnyel
teli és árnyékos részek, valamint a színek harmóniája által felépülő dinamikus
struktúrát kapunk. Ezt az absztrahálási folyamatot elősegíti az egyre oldottabb
festésmód.
/ Élet és Irodalom,
2012. július 20. /