László Melinda
Oldódás 
Palman Zsuzsi képeihez

A papíralapú festészet igen népszerűvé vált, ami talán a vízbázisú technika sajátosságának és egyben erényének tudható be, mint a légiesség, a spontaneitás, a félig kimondottban rejlő titokzatosság. Palman Zsuzsi is előszeretettel nyúl az akvarellhez és a tushoz, s az ő esetében ez természetesen idomul ahhoz a művészi attitűdhöz, mely által a festészetet, a kollázselemként felhasznált (mindig saját) fotót és a költészetet, a papíron megjelenő irányadó szavakat, haikuszerűen tömör mondatokat ötvözi. Ahogy a vers költői képek láncolata, és hagymahéjszerűen rétegződik, úgy épülnek fel Palman Zsuzsi képei. Ez a lírai, szimbolikus világ az alapja a fiatal művész önelemző alkotásmódjának. A képszövedéket a figuratív és nonfiguratív, foltszerű és leíró részek összjátéka adja, melynek a természeti elemek fontos részét képezik, s az alkotásokon a női lét és a természet összekapcsolása gyakori jelenség. Munkáit a női lágyság, álomszerűség, elmosódó tünékenység, befelé fordulás jellemzi, de a jelszerűség határozott nyomhagyása is megtalálható az eszköztárában, mint ahogyan az improvizáció és a szabad asszociáció is sajátja. A költői címekkel ellátott munkákkal kapcsolatban elmondhatjuk, hogy az érzékenyen rezonáló lélek és nyitott szív darabkái, s a felszabadító erejű álomszerű feloldódásban felderengeni, kikristályosodni látszik valami mélyről jövő, lényegi. Palman Zsuzsi belső történésekre épülő képein valamiféle intenzív jelenlét megélése és feldolgozása történik, s a gondolatfolyam, a belső képáramlás kivetülésének tovább szőhető ősi motívumaival engedi útjára a nézőt. Fa, gyökérzet, madár, maszk.

/ Élet és Irodalom, 2013. október 31. /