László Melinda
Lélek-vonal
Vonallá vált lélek - Szalay Lajos argentínai rajzai. Széphárom Közösségi Tér, 2015. okt. 21 - nov. 27.

A Jászi Galéria által a Széphárom Közösségi Térben megrendezett Szalay-kiállítás a művész életének és munkásságának Argentínában töltött periódusában (1948-60) készült, a hazai közönség számára eddig ismeretlen rajzi anyagot öleli fel. A kiállításhoz kapcsolódva egy szép katalógus is született a kurátor, Szeifert Judit bevezető tanulmányával.
Szalay Lajos művészete a temperamentum- és gondolkodásmódbeli különbség ellenére nagy hatást gyakorolt az argentin grafikára. Több önálló kiállítása is volt ezidőben, albumai jelentek meg, miközben Buenos Airesben tanított is, s lelkiismeretes pedagógiai tevékenysége, mesterségbeli tudása és műveltsége sok növendéket vonzott maga köré, olyanokat mint Carlos Alonso, Martinez Howard, Benítez. A magyarországi történések, viszonyok miatt nem tért haza, de az aktuális eseményekre való nyílt és érzékeny művészi reagálása miatt el kényszerült hagyni Argentínát, s az Egyesült Államokba utazott. Szabad, új utakat nyitó rajzi stílusának itthon is számos követője lett, ám az igazság az, hogy sokszor ez csak formai átvételt jelent, stiláris hatást.
A „latin vér” látszólagos könnyedsége és vidámsága mögött is ott lapul az embert szorongató kétely, félelem és a magárahagyatottság érzése. Az alapérzelmek és -konfliktusok ősidők óta változatlanul jelenlevők. Szalay, mint vallotta, nem akart mindenáron modern lenni, jól akart rajzolni. Hogy mit jelent jól rajzolni? Nem annyira a „külső héj” tökéletességét, mint sokkal inkább a „belső szerkezet” feltárását, mely sajátos törvényszerűségek szerint működik. Szalay konvencióktól mentes figurativitása a valósághű ábrázolástól távol áll, de a rá jellemző realitástól elrugaszkodó torzításában, mely a lényeget emeli ki és a belső történések kiáradása, nincs önmagáért való vonal. Gesztusait ösztönösség vezeti. Önkiíró, belső késztetésből születő és táplálkozó, sajátos vonalszövete egyfajta áramló folyam. Létrejötte a szellem és a szív, az érzelmek dinamizmusa által diktált, s az alkotófolyamat felfokozott állapotában életre hívott vonalfolyondár. Művészetének sajátossága a vonalak intenzitásában, összesűrűsödésében és szétválásában, elhalásában és túlfeszítésében, a síkok összecsúsztatásában, a térképzetek megbontásában, valamint a motívumok kapcsolódásában rejlik, s a szinte szerkezeti hálóként egymásra épülő vonalakból születik meg a mű. Rajzi világa lírai, nyers, szikár, stilizált és expresszív vonalvezetés összjátéka. Jellegzetes, groteszk képi megfogalmazása az elmozdulásokkal, torzulásokkal, anomáliákkal az élet mintázatát követi. Filozófikus, morális kérdéseket is felvető kompozícióiban, melyekben a humor is ott van, toposzok, mitológiai és bibliai előképek is felsejlenek, miközben alkotásait a személyest egyetemessé tágító attitűd jellemzi, ily módon az egyéniben az általános érvényű jut kifejezésre. Az „üzenet” azonban nem egyszerűen jelképekben, hanem a kifejezésmód által nyilvánul meg. Találóan használja Supka Magdolna a drámai groteszk kifejezést Szalayval kapcsolatban a 2013-ban megjelent A drámai groteszk című tanulmánykötetében.
Szalay Lajos egyedi grafikái a szövegekhez lazán kapcsolódó alkotások. Bízott benne, hogy mondanivalója illusztrációként, a könyvek által több emberhez jut el. A Karamazov-illusztrációk fontosságát mutatja, hogy a témához újra és újra visszatért. Dosztojevszkijhez és Tolsztojhoz való kapcsolatát egy 1982-ben D. Fehér Zsuzsával készített magnóbeszélgetésben így írja le Szalay: „Én ezt a két írót nem látom, nem olvasom, én ezeket élem.” Rendkívüli intuitivitásának a későbbiekben is tanúbizonyságát teszi.
A La Tragedia dell’ Ungheria (El drama de Hungria, 1957) az 1956-os magyarországi forradalom hatására született rajzsorozat, melynek elkészítése a rádióban elhangzott hírekre történő azonnali, spontán reakció. Nem illusztrációs alkotófolyamat része, hanem a művész érzelmi megrendülése; a pillanatnyi érzelmi állapota diktálta, a hallottak erőteljes impulzusa által vonalkötegekbe tömörített feszültség lecsapódása, a művészt átjáró gondolatok fekete tus rajzolata általi kifejeződése. Érdemes felidézni Goya A háború borzalmai (Los Desastres de la guerra, 1810-12) című grafikai sorozatát.
Szalay Lajos rajzai drámai vallomások, lírai megnyilatkozások a lélek mélységeiről, melyekben az emberi létezés sokrétűsége érzékelhető, s bennük élethelyzetek, lelkiállapotok, melyekben az egyén örömei és vívódásai ismétlődnek. Ily módon létjogosultsága és érvényessége korokon átívelő.
A kiállítóhely egy külön termében, párhuzamosan, Szalay életművének híve és támogatója, Sergio Moscona kortárs argentin képzőművész alkotásait is megismerheti a közönség.

/ Élet és Irodalom, 2015. november 6. /